Magyar lovas, magyar lóval megvalósította az álmot
2023.11.24.A harmincnyolcadik Világkupa döntőn megélhette magyar lovassport, hogy egy Magyarországon tenyésztett ló, egy Magyarországon felnőtt lovassal a világ legjobbjai közé kerüljön. A nyíregyházi, Timpex Ménesben tenyésztett Bölcsész, aki csak a hármas ugrás B és C eleménél hibázott. Az Omahában teljesített három pálya ifj. Szabó Gábornak a végelszámolásnál a huszonegyedik helyet jelentette.http://dijugratoszakag.hu
Ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel belovagolta magát az amerikai Világkupa döntőbe
“Csodálatos sikert ért el ifj. Szabó Gábor a varsói közép-kelet-európai liga Világkupa döntőjében. Válogatott lovasunk Timpex Bölcsésszel megnyerte az első napi vadászugratást, majd a 150 cm-es középdöntőben és a 155 cm-es nagydíjban is négy hibaponttal, nyolcadik helyezést elérve ért célba. http://dijugratoszakag.hu
100 ÉV MÚLVA IS EMLÉKEZNI FOGNAK A MAI NAPRA
“…Amit a következő, alig 43 másodpercben láthatott a világ, azt a lovassport soha nem fogja elfelejteni. A sárga kanca és piros zakóban a mi fiúnk mérnöki precizitással és űrhajó sebességgel, hiba nélkül ért célba, ami egy legendás győzelmet jelentett. http://dijugratoszakag.hu
Az álmok valóra váltak a Nemzeti Lovardában 2016-07-15
“…Jött a mi fiúnk, ifj. Szabó Gábor, aki hűséges társával, Timpex Bölcsésszel a kettesugrás első elemét leverve begyújtotta az addig is égő rakétákat és 39,52 másodperccel célba ért. www.szszbm-lovassport.hu
“Olomouc királyi párosa,ifj. Szabó Gábor-Timpex Bölcsész”
“Olomouc királyi párosa, ifj. Szabó Gábor-Timpex Bölcsész” WWW.DIJUGRATOSZAKAG.HU
“Timpex Cent a csúcson…” Pegazus Lovasmagazin
“Timpex Cent a csúcson…” Pegazus Lovasmagazin WWW.PEGAZUSLAP.HU
A magyar díjugratósport büszkesége: Timpex Cent
A magyar díjugratósport büszkesége: Timpex Cent WWW.LOVASOK.HU
A nyíregyházi Timpex Ménes lovasa sporttörténelmet írt
Az összevetésben egyetlenegy díjugrató lovas, a magyar Szabó Gábor tudott hiba nélkül lovagolni, amivel első lett. A nyíregyházi Timpex Ménes lovasa sporttörténelmet írt, ami óriási erőt ad a magyar lovassport következő időszakához.
